Kezdőlap arrow A történet
Kezdőlap
Ökoturizmus
A történet
A tanya
Kecskesajtüzem
Állataink
Galéria
Elérhetőségek
Keresés
.

A történet PDF Nyomtatás E-mail

image006.jpg1994 évtől kezdtük kialakítani kis gazdaságunkat családi kárpótolt földön, itt, ahol most lakunk. Figyeltük a pályázatokat, jött egy gyümölcsfa-telepítési, belevágtunk. Azért dióba, mert van egy mondás: aki bízik a jövőben, az diófát ültet. Így voltunk mi is ezzel, vagyis úgy terveztük: amikorra elérjük a nyugdíjkorhatárt, a dióbevétel jól jön, segíthetjük az unokákat. Így lett a tanyánk Diós tanya.

Úgy gondoltuk, hogy a szabadidőnkben kijövünk, dolgozgatunk egy kicsit, de aztán visszatérünk a komfortos kisvárosi életünkbe. Saját vállalkozásunk volt, mindketten végzettségünknek megfelelő munkát végeztünk, oktatással, szaktanácsadással foglalkoztunk.

1998-ban elkezdtük a területünk átállítását ökológiai gazdálkodásra. Gondot jelentett a talajerő utánpótlás, de „nagy szerencsénk volt”. Meghirdettünk bármilyen cserére egy nagy kocsis írógépet. Így került hozzánk az első két kecske, Mici és Gizi. Ma már mienk az országban az egyik legjobb Szánentáli kecsketörzsállomány.

Tanyánkat egyre több érdeklődő látogatta, ezért bemutató termet és tanyasi szálláshelyet alakítottunk ki. 2003-ban egy korszerű kecskesajt készítő üzemet építettünk, modern technológiával.

Szálláshelyünkön évek óta nyaralnak kisgyermekes családok. Nekik – és nekünk is nagy élményt jelent a madár megfigyelő domb. Gyümölcsösünkbe madárodukat helyeztünk ki, hogy a kényelmesebb madaraknak is szállást tudjunk adni.

A 2007-es év kiemelt feladata a sajtgyártás fellendítése, a piac stabil, jó megszervezése. Munkánk meghozta gyümölcsét, az általunk gyártott békési öko kecskesajt kiérdemelte „Az év bioterméke” díjat, valamint a „Kiváló Magyar Élelmiszer” védjegyet és elnyertük a „2008 év sajtmestere” címet. Ez egy újabb ösztönzés, ennek megfelelően megyünk tovább a kecskékkel, a sajtokkal.Fontosnak tartjuk, hogy a termékeink földtől az asztalig követhető, egészséges, minőségi élelmiszerek legyenek.

"Jót, s jól ebben áll a nagy titok"


image002.jpgimage004.jpg






 
cheap generic viagra online buy canada cialis buy viagra canada buy cialis generic buy cheap cialis buy generic cialis uk buy viagra meds online buy generic cialis online acomplia diet pills buy cheap viagra in uk buy cialis online uk approved cialis fda buy cialis doctor online buy acomplia online acomplia without prescription buy propecia uk buy propecia 1mg buy viagra in bangkok buy viagra in canada buy cialis soft buy levitra vardenafil brand acomplia zimulti buy cheap viagra online u buy cialis by check buy viagra australian buy generic viagra buy discount viagra online buy cheap viagra soft buy viagra by pill buy canada viagra buy cheap viagra buy cheap levitra 40 grams of cialis buy cialis on line buy cialis paypal buy cialis cialas buy cialis online apcalis levitra viagra buy viagra in amsterdam buy cheap viagra online buy cheap viagra online uk buy viagra online buy cheap acomplia buy cialis cheap buy cialis tadalafil buy viagra cheap buy levitra online acomplia cheap no prescription brand viagra without prescription buy viagra online 35008 buy viagra australia buy viagra in uk buy generic cialis buy sublingual viagra online buy cialis delived next day buy cialis online now buy taladafil viagra alternate herbal viagra buy generic levitra buy viagra on line buy cialis soft online buy viagra from canada buy viagra now 20 mg cialis brand name viagra buy cialis without prescription buy online viagra acomplia on line purchase buy viagra online 35008 buy buy propecia online acomplia no prescription buy viagra in england buy viagra in london england buy cialis delived fed ex buy australian viagra acomplia rimonabant zimulti buy viagra in el paso texas buy cialis in the uk 2010. március 10. http://www.diostanya.hu